Barátaim és ellenségeim közül számosan bíztattak azzal, hogy elment az eszem, amikor elterjedt a híre, hogy már megint kortárs mûgyûjtésrôl akarok magazint készíteni. Azt mondták, hogy „válságban nem gyûjt senki”, meg azt is, hogy „ebben a krízisben biztosan nem találsz egyetlen támogatót sem”. Voltak ugyan pillanatok, amikor majdnem igazuk lett, hiszen akadtak korábbi partnerek, akik könnyen vagy nehezen érthetô okokból ezúttal távolmaradtak, és beszéltünk olyan gyûjtôvel is, aki nem akart bemutatkozni, hogy ne tûnjön boldognak és elégedettnek, miközben a többieknek rosszul megy.

Nekem viszont az jutott eszembe, amit Henry Kissinger mondott egy a mostanihoz hasonlóan

feszült szituációban. Azt mondta ugyanis, hogy „a jövô héten nem lehet krízis, a naptáram már teljesen tele van”. És ezt mondtuk mi is, és tele lett a naptárunk, és a „jövô héten” nem lett krízis. Mert felülkerekedtek azok, akik hisznek a mûvészet minden válságot túlélô fontosságában, bíznak a mûgyûjtés jelenében és jövôjében. Ebbôl a hitbôl és bizalomból táplálkozva – köszönik – jól vannak.

Vagy megôrültünk egytôl egyig, de akkor meg úgy van jól.

Mindenesetre ilyen elôzmények után és körülmények között külön köszönet és megbecsülés jár azoknak az új barátoknak, akik a trendekkel dacolva épp most csatlakoztak hozzánk, és azoknak, akik megmaradtak a régiek közül. Köszönöm a partnereknek, a munkatársaknak, a gyûjtôknek. Nem minden olvasónk tudja, hogy amit a kezében tart, egy kiadványsorozat ötödik eleme. Fontos az üzenete ennek a ténynek, hiszen azt mutatja, hogy a füzetekben feldolgozott téma, a mûvészet szeretete és mûvészeti alkotások gyûjtése Magyarországon is fejlôdik, folyamatosan megújuló forrást és témát biztosít mára már könyvekhez, konferenciákhoz, magazinokhoz vagy akár kávéházi beszélgetésekhez.

Ráadásul aki összeveti a mostani füzet anyagát a korábbiakéval, egy pillanatra sem kell azt éreznie, mint a moziban feszengve annak a filmnek a sokadik része közben, ahol a régi sztár izmai már elpuhultak, korábban talán érdekesnek tûnô akcentusa mára unalmassá vált, és inkább már csak másodállásban színészkedik, mert közben társadalmilag elismertebb karrierbe kormányozta magát. Nem, itt a színvonal nem gyengült, a színek nem koptak meg, a téma nem fullad unalomba. Sôt, éppen az olvasható le a következô oldalakról, hogy megszületôben van a gyûjtôk egy új generációja, szocio- és geográfiai szempontból is kinyílik az a világ, amelyben a mûvészet csodája és a mûtárgyak közelségének varázsa mosolyt rajzol a válságbarázdálta arcokra is, miközben a régebb óta gyûjtôk, a sokat tapasztaltak is olyan történetekkel hozakodnak elô, amilyenbôl annak a bizonyos filmnek már a második részébe sem jutott.

Nemrégiben egy kiállítás megnyitóján kiadványsorozatunk elsô részének egyik fôszereplôje, Antal Péter, a jelentôs mûgyûjtô úgy fogalmazott, hogy „gyûjteni mûvészet”, hiszen a gyûjtô az alkotások összeválogatásakor valami újat, egy új minôséget hoz létre. Szép gondolat, és a cikkek olvasásakor ön is meggyôzôdhet arról, hogy így igaz. És ha válság van is, a mûvészet akkor is csodálatos

és nélkülözhetetlen, mint ahogy a Duna partján andalogni sem azért kevésbé romantikus, mert leomlott a Vár, vagy csúnyább lett a Gellért-hegy, hanem mert fagyos a szél, és szemerkél az esô. De tudjuk, az egyik el fog állni, a másik meg fel fog száradni…

(A szerzô az EDGE Communications igazgatója.)