2008. február 14.: a budapesti Ernst Múzeumban Wim Delvoye, a világszerte ismert képzőművész személyesen mutatja be saját kiállítását magyarországi műgyűjtők egy népes csoportjának. 2008. március 26.: a budapesti Műcsarnokban a hazai kortárs művészet sorsát jelentős mértékben befolyásoló magángyűjtői kör a képzőművészeti világpiac sztárjaival közösen megtekinti az elmúlt évtized egyik legérdekesebb kortárs művészeti mozgalmának szentelt „A Lipcse- jelenség” című kiállítást, amelynek egyik legfontosabb (kiadványunkban is reprodukált) darabja magyar magángyűjteményből került a nemzetközi jelentőségű tárlat anyagába.
2008. április 21.: a debreceni MODEM parkolójába begördül az autóbusz, amely a kiállítás sikeréhez saját kollekciójukkal meghatározó módon hozzájáruló magángyűjtőket hozza az Aba-Novák Vilmos életművét bemutató rendkívüli jelentőségű tárlat megnyitójára.
2008-ban minden korábbinál nagyobb gyakorisággal történik valami a magyarországi művészeti gyűjtés világában.
Az elmúlt hónapok fejleményei, a műgyűjtés kultúrájának egyértelmű térhódítása szinte kierőszakolta annak a füzetnek a létrehozását, amelyet most a kezében tart. A „Kortárs magángyűjtők 2008” nem egyszeri fordulópontot rögzít, hanem szerves folyamatot ábrázol és erősít tovább azzal, hogy egy esztendővel a magyarországi művészeti gyűjtéssel foglalkozó kiadványsorozat első számának megjelenése után máris újabb jelentős csoportját mutatja be azoknak a tiszteletreméltó polgároknak, akik a támogatás számos egyéb módja mellett elsősorban műtárgyak vásárlásával, gyűjtemények építésével járulnak hozzá a hazai képzőművészet fennmaradásához és reménybeli felemelkedéséhez.
A mostani kiadvány előkészítésekor újra alkalmunk adódván elemző szemmel elidőzni a gyűjtők és gyűjteményeik birodalmában, megállapíthatjuk, az itt tapasztalható fejlődés nem csupán mennyiségi, kvalitatív szempontból is bátran beszélhetünk előrelépésről. A gyűjteményekbe kerülő műtárgyak színvonalának emelkedése, a világ más piacain is jegyzett kiemelkedő külföldi kortárs művészek munkáinak egyre gyakoribb felbukkanása, a következő oldalakon is tetten érhető törekvés a magyar képzőművészet nemzetközi kontextusba emelésére, a magángyűjtemények meghatározó szerepének nyilvánvalóvá válása gyakorlatilag minden említésre méltó hazai kiállításon mind-mind a fejlődésre vagy legalábbis a fejlődés ígéretére utal. A műgyűjtés sorsának alakulása valóban olyan magánügy, amely méltán tart számot közérdeklődésre. Ezt a jogos és érthető kiváncsiságot igyekszünk a következő oldalakon kielégíteni. És meggyőződésem, hogy később még folytatjuk…

(A szerző az EDGE Communications igazgatója.)