Aligha tudnék újdonsággal szolgálni arról, hogy mi a műgyűjtés jelentősége ma Magyarországon vagy bármikor és bárhol a világban. Ez egyrészről többé-kevésbé egyébként is tudható, másrészről ezt a témában nálam lényegesen jártasabb főigazgató urak az előző oldalakon már elmondták.
Talán csak az nem volt eléggé hangsúlyos a szakmai alaposságú leírásokban, ahogy gyakorta kimarad a műgyűjtésről a „nem gyűjtők” által kialakított elképzelésekből is, hogy műtárgyakat azért gyűjt az ember, mert az borzasztóan jó érzés. Na már most, ha mindez ennyire élvezetes, ráadásul hasznos és tiszteletre méltó, akkor miért nem csinálják többen? Rengeteget törtük a fejünket, és arra jutottunk, hogy nyilván azért, mert még nem próbálták soha. Sokan ugyanis azt gondolják, hogy műtárgyak birtoklásához illik szakértőnek, milliárdosnak, de mindenképpen legalább őrültnek lenni. Márpedig, bár ezek az adottságok itt és az élet más területein is lehetnek kifejezetten hasznosak, ez nem igaz.
Azt gondoltuk tehát, ha bemutatunk néhány tucatot Magyarország legjelentősebb kortárs gyűjtői közül, akkor kiderülhet a kétkedők számára is, hogy a gyűjtők alapjában véve hús-vér emberek, és még csak nem is bolondok vagy valamiféle csodabogarak, legalábbis nem jobban, mint ön vagy én. Ráadásul kiderül az is, hogy magunkat műtárgyakkal körülvenni, azokat birtokunkban tudni, valóban végtelenül kellemes.
Az elmúlt évek alatt munkatársaimmal arra törekedtünk, hogy a képzőművészet megismerése és élvezete, a múzeumba és kiállításra járás iránt tömeges érdeklődést keltsünk fel. Ez a törekvés egyebek mellett a Műcsarnok „Mesterművek – 400 év francia festészete”, a MEO – Kortárs Művészeti Gyűjtemény és a Szépművészeti Múzeum egyes kiállításai vagy a még ma is utazó „(M)érték – Világhírű magyar fotográfusok” tárlat kapcsán sok százezer embert mozgatott meg, és további milliókban keltette fel az érdeklődést.
Hasonló törekvésként újabban azt vettük a fejünkbe, hogy talán arra is sikerül meghoznunk néhányak kedvét, hogy – megismerve a műgyűjtés örömét, a gyűjtők motivációit és a legjelentősebb hazai gyűjtők közül néhányat – maguk is kipróbálják, milyen az, ha az embernek saját eredeti grafikája, festménye, szobra, fotója vagy más műtárgya van. Ezért jött létre ez a kiadvány, és jön létre az, ami ezt még követni fogja…
Azoknak, akik hittek abban, hogy ennek a munkának értelme és hatása lesz, köztük közvetlen munkatársaimnak, szerkesztőnknek, tanácsadóinknak, szerzőinknek, grafikusunknak, fotósunknak, a hirdetőknek és támogatóknak, nem utolsósorban pedig a rendelkezésünkre állt gyűjtőknek, nagyon köszönöm a tömérdek munkát, bizalmat, támogatást és szeretetet.
Akik pedig eddig nem hittek benne, remélem, azoknak végre sikerül meghoznunk a hitet.
Annak, aki gyűjtőként a mostani kiadványból kimaradt, egyrészről köszönöm a megértését és annak belátását, hogy hiába a legjobb szándék, nem mérhető fel, számszerűsíthető vagy rangsorolható pontosan, kinek milyen jelentőségű kortársgyűjtemény van a birtokában. Másrészről arra kérem tisztelettel, lépjen velünk kapcsolatba, hiszen a munka folytatódik…
Szívesen vesszük az építő megjegyzéseket is, mert bár a tökéletest elérni talán csak álom, felfogásom szerint a tökéletesre törekedni viszont kötelesség.
A következő oldalakhoz kiváló szórakozást és kellemes műélvezetet kívánok sok szeretettel.

(A szerző az EDGE Communications igazgatója)