Kevesen gondolnak arra valamely múzeumban egy-egy remekmű előtt állva, hogy mennyire hosszú és kanyargós lehetett a műtárgy útja, amíg a műteremből a múzeum falai közé került. És bizony nem feltétlenül jut eszünkbe az sem, hogy ezen az úton gyakran egy vagy több jó szemű vagy éppen szerencsés, akár jelentős áldozathozatalra is hajlandó magángyűjtő segítette végig az adott művet.
Arra is kevesen gondolnak a világ jelentős múzeumait és galériáit járva, hogy vajon kik azok, akik megvásárolták, összeválogatták, hosszú időn, akár évszázadokon keresztül féltve őrizték, restauráltatták, barátaiknak és vendégeiknek szeretettel mutogatták, néha kicsit félve kiállításokra adták kölcsön, és aztán végül a nagyközönségre hagyták azokat a remekműveket, amelyek látványa ma a szemünket és lelkünket gyönyörködteti. Vajon kinek jut eszébe az, hogy hány művész lett volna kénytelen más kenyérkereset után nézni, ha néhány megszállott nem költötte volna vagyonának jelentős részét a saját korában még ismeretlen vagy nem túl sokra értékelt művek megvásárlására?
Magyarország egyik legjelentősebb művészeti múzeumának vezetőjeként megtanulja az ember végtelenül nagyra értékelni azoknak a gyűjtőknek az elkötelezettségét és a művészetek iránti odaadását, akik nélkül és akiknek a gyűjteményei hiányában például a Közép-Európa egyik leggazdagabb műtárgyvagyonát felvonultató Szépművészeti Múzeum sem lehetne az a csoda, amivé a magánkollekciókból ránk testált mesterművek tették és teszik.
Az 1830-as évek pesti gyűjtője, Jankovich Miklós, az egykori egri érsek, Pyrker János László és elsősorban természetesen az Esterházyak vagy épp a múlt század elejének utolsó nagy főúri adományozói, a Pálffyak (hogy csak néhányukat említsem) művészetek iránti szent megszállottsága és a nemzet iránti nagyvonalúsága ma már felbecsülhetetlen értékű kincsekkel gazdagította múzeumunkat.  A ma tiszteletet és elismerést érdemlő gyűjtői bizony hasonló módon, közvetve-közvetlenül a jövendő nagy múzeumait építik.
Amíg viszont a régi szép idők régi szép gyűjteményeit, az azokat alapító gyűjtőket jól ismerték és ünnepelték a kortársak, vajon ön például hány mai gyűjtő nevét és személyét ismeri?
Pedig higgye el, sokan közülük megérdemelnék az ismertséget és megbecsülést!
Ezért is örülök, hogy ennek a kiadványnak a létrehozói úgy döntöttek, hogy anyagi és szellemi kockázatot vállalva megörökítik azoknak a gyűjtőknek a személyét és nevét, akiknek majd a jövő közgyűjteményei minden bizonnyal gyűjteményük gyarapodását, múzeumlátogatói pedig a műtárgyak feletti örömüket köszönhetik majd.
Köszönet és gratuláció jár ezért az ötletgazdának, a szerkesztőknek és tanácsadóknak, az újságíróknak és mindenekelőtt azoknak a gyűjtőknek, akik vállalták a szereplést.
Kérem, forgassák a következő oldalakat azzal az érdeklődéssel, figyelemmel és tisztelettel, amelyet a műgyűjtés, rövid és hosszú távon egyaránt kifejtett hatása alapján, megérdemel!

(A szerző a Szépművészeti Múzeum főigazgatója)